Menü
Kedvencek
Seiko

Prospex - Sea - Seiko Blue

Cikkszám: 270640 HBB001K1
SEIKO , Férfi, Prospex család, 270640

Az óráról

Felejtsd el az uncsi fekete számlapos búvárórákat, ugorj inkább fejest a nyári kalandokba egy lélegzetelállító ezüst-kék modellel, ami nem mellesleg a Seiko 145. évfordulójára készült limitált kiadás, de ijedelemre semmi ok, mert ez az árán egy (víz)cseppet sem látszik.

A szerényen „Seiko 145th Anniversary Prospex Diver’s Watch “Samurai” Mechanical Limited Edition” keresztelt különlegesség 9,999 példányban került forgalomba, felelevenítve a 60-as évek ikonikus „Seiko Blue” színvilágát. A jellegzetes kék szín az üvegrámán és a másodpercmutatón, valamint az egész órákat jelző, látványos LumBrite festésű, világító indexek mellett apró négyzetek formájában is megjelenik.

Az óra rendkívül hatásos karakterét színe mellett tokformája adja, amely ugyancsak a Seiko történelmének egyik kiemelkedő pillanata. Az első Samurai 2004-ben jelent meg, és két évtized elegendő volt, hogy legendává váljon. A tokot, különösképp pedig a tokfüleket mintha szamurájok kardjainak pengéi szabták volna. Az erőteljes megjelenés a nagyméretű koronán, a mutatókon és az indexeken is visszaköszön, csakúgy, mint a háromsoros tömör acélszíjon, amely tokhoz kapcsolódó végszemeinek eltolt csatlakozásával is a tok előtt hajt fejet, mint szamuráj a császára előtt.

Amennyiben mindezek nem volnának elegendően meggyőzőek, hogy mindent félredobva azonnal berohanjunk egy óraüzletbe (pontosabban a Rogersbe) és szert tegyünk erre a pompás darabra, egészítsük ki ismertetőnket még néhány további jellemzővel is: a fémszíj kulcsfontosságú végszemei is tömör acélból készültek, a fémszíj maga könnyen cserélhető akár gumiszíjra is, a korona menetes rögzítésű, csakúgy, mint a hátlap, melynek hullámot formázó dombornyomott díszítése az ínyencek számára jelent nem kis örömet.

A Seiko évfordulós újdonsága egy nagyon-nagyon szerethető, komoly műszaki tartalmú, érzelmekre is hatni képes darab, amely nem kérdés, hogy hamar hiánycikké fog válni, úgyhogy sokat habozni nem érdemes. Várunk szeretettel egy beleszeretős próbára!
Ár: 240.000 Ft
szállítás
Azonnal
szállítható
szállítás
Díjmentes
kiszállítás
Cikkszám: 270640
Kategória: Japán órák
Termék típusa: Karóra
Nem: Férfi
SPECIÁLIS KIADÁS: Limitált kiadás / 9999 darab / Seiko 145th Anniversary Limited Edition Seiko Blue / Sorszámozott
Szerkezetszám: Seiko 4R35
Szerkezet típus: Automata
Szerkezetkőszám: 23
Info
A fogaskerekek tengelyei rubinkövekben forognak, ezáltal csökkentve a fellépő súrlódást. A kőszám arról árulkodik, hogy mennyire finom kivitelű szerkezettel van dolgunk, mennyire aprólékos a kidolgozás. Nem hasonlítható azonban össze egy mechanikus és egy quartz óra, egy 3 mutatós modell és egy kronográfos szerkezet, tekintve, hogy az eltérő kerékrendszerek más és más megépítést igényelnek.
Árulkodó részlet a svájci és a távol-keleti óragyártás különbségéről, hogy utóbbiak egyáltalán nem alkalmaznak köveket quartz szerkezeteikben.
Funkciók: Dátum / Kézzel is felhúzható / Másodpercstop
Járástartalék: 41 óra
Vízállóság: 200 M vízálló
Info
A vízállóság megléte alapvető feltétele a napi használatnak, azonban ez a leginkább félreértelmezett karóra tulajdonság.

Menetes koronával/nyomógombokkal NEM RENDELKEZŐ karórák nedves környezetben történő használatra nem javasoltak; kézmosás, izzadtság, eső ellen jelentenek védelmet, de csak a beállítókorona és a nyomógombok nyugalmi, zárt helyzetében. Ezeknél az óráknál mindig számolni kell a beázás/bepárásodás lehetőségével, mivel a rögzítetlen kezelőszervek a viselő szándékától függetlenül is benyomódhatnak vagy kihúzódhatnak. Összegezve: az ilyen órák nedves környezetben történő használata csak a felhasználó saját kockázatára és felelősségére történhet.

NEDVES KÖRNYEZETBEN történő használatra menetes hátlappal és menetes koronával rendelkező órák alkalmasak, melyek anyaga, illesztései, szigetelései kifogástalan minőségűek és kivitelűek.

VÍZPARTI HASZNÁLAT során hősokkal is számolni kell – ilyen jellegű terhelést min. 200 méter/20 ATM/20 Bar szigetelésű karóra képes elviselni. A magasabb strapabírású, vízállóságú órák tömítései, a tok és az üveg vastagsága arányosan nő, tehát lapos, könnyű órát ne is keressünk ilyen jellemzőkkel.

Minden karóránál, legyen az cseppálló, mérsékleten vagy fokozottan vízálló, feltétlenül szükséges a tömítések rendszeres tisztítása, ellenőrzése, zsírozása és időszakonkénti cseréje.

Még vízálló típusoknál sem javasoljuk a meleg víz, klóros víz, szappan vagy tusfürdő használatát, mert ezekből kifolyólag a tömítések károsodhatnak, ill. a gombok és a korona eltömődhet. Kifejezetten tilos szaunában, termál- és gyógyvízben használni az órát!
Korona: Menetes / Védett
Hátlap: Menetes
Üveg: Hardlex
Info
Az óraüveg tartóssága, teherbírása és láthatósága mellett a stílus és a küllem meghatározója is.
Egy erősen használt óra is új erőre tud kapni, ha új és karcmentes üveget kap.
A teljes karcmentességet biztosító zafírkristály felbecsülhetetlen értéke egy karórának, mert a számlap szépségét örökké fenn tudja tartani.
A tévhitekkel szemben egyik típusú üveg sem törhetetlen, de mindegyik rendelkezik pozitív tulajdonságokkal: a hesalite egyedi fénytörésű, karcolódó, de felújítható; a minerálkristály kedvező árú, kevésbé karcolódó, de korántsem karcálló; a zafírkristály tökéletesen karcálló.
Tok anyaga: Nemesacél
Info
Egy óra anyaga a tartóság és használhatóság szempontjából fontos. Az ötvözet kopó, idővel rozsdásodó anyag; a titánium könnyű, de nem felújítható és a záródó részeknél könnyebben törik; a kerámia az egyetlen nem kopó, nem karcolódó színes anyag; a nikkelmentes, nem allergizáló nemesacél a legjobb választás, mert erős, tartós és felújítható.
Az anyagfajtán túl viszont az anyag minősége, tömörsége, vastagsága és megmunkálása is rendkívül lényeges.
Méret: 41.7 mm
Vastagság: 12.3 mm
Tok színe: Acél
Bevonat: PVD
Lünett: Forgatható
Szíj anyaga: Nemesacél
Számlapbeosztás: Vonalkás
Számlap színe: Ezüst
Szíj színe: Acél
Mutatók: LumiBrite
Info
Egy karóra mutatói többfélék lehetnek. A dizájn és a szépség ugyanolyan fontos, mint a funkcionalitás, azaz a leolvashatóság. Azonban ezek a szempontok ellentétesek is lehetnek.
Egy elegáns karóra mutatója nem lehet foszforeszkáló, mert ez sportosságot hoz. A foszforeszkáló mutatók ugyanakkor jobb láthatóságot biztosítanak nappali fényviszonyok között, mert a mutatók csillogását visszafogják. A sötétben való láthatóságra a hagyományos foszforeszkáló mutatók mintegy félórányi időtartamig képesek, amit a mutatók és indexek vastagsága is befolyásol; a tríciumcsövekkel ellátott számlapok viszont éjjel-nappal világítanak, mintegy 10-15 éven át.
Egyéb jellemző: Háromrészes zár biztonsági nyomógombbal és finomállítással / Búvártoldó
Egyéb megnevezés: HBB001K1
További jellemzők
Mit ajánlunk ehhez a termékhez?
Ár: 240.000 Ft
Kosárba teszem
Kosárba teszem!
i
Információt szeretnék
SEIKO , Férfi, Prospex család, 270640

Az óráról

Felejtsd el az uncsi fekete számlapos búvárórákat, ugorj inkább fejest a nyári kalandokba egy lélegzetelállító ezüst-kék modellel, ami nem mellesleg a Seiko 145. évfordulójára készült limitált kiadás, de ijedelemre semmi ok, mert ez az árán egy (víz)cseppet sem látszik.

A szerényen „Seiko 145th Anniversary Prospex Diver’s Watch “Samurai” Mechanical Limited Edition” keresztelt különlegesség 9,999 példányban került forgalomba, felelevenítve a 60-as évek ikonikus „Seiko Blue” színvilágát. A jellegzetes kék szín az üvegrámán és a másodpercmutatón, valamint az egész órákat jelző, látványos LumBrite festésű, világító indexek mellett apró négyzetek formájában is megjelenik.

Az óra rendkívül hatásos karakterét színe mellett tokformája adja, amely ugyancsak a Seiko történelmének egyik kiemelkedő pillanata. Az első Samurai 2004-ben jelent meg, és két évtized elegendő volt, hogy legendává váljon. A tokot, különösképp pedig a tokfüleket mintha szamurájok kardjainak pengéi szabták volna. Az erőteljes megjelenés a nagyméretű koronán, a mutatókon és az indexeken is visszaköszön, csakúgy, mint a háromsoros tömör acélszíjon, amely tokhoz kapcsolódó végszemeinek eltolt csatlakozásával is a tok előtt hajt fejet, mint szamuráj a császára előtt.

Amennyiben mindezek nem volnának elegendően meggyőzőek, hogy mindent félredobva azonnal berohanjunk egy óraüzletbe (pontosabban a Rogersbe) és szert tegyünk erre a pompás darabra, egészítsük ki ismertetőnket még néhány további jellemzővel is: a fémszíj kulcsfontosságú végszemei is tömör acélból készültek, a fémszíj maga könnyen cserélhető akár gumiszíjra is, a korona menetes rögzítésű, csakúgy, mint a hátlap, melynek hullámot formázó dombornyomott díszítése az ínyencek számára jelent nem kis örömet.

A Seiko évfordulós újdonsága egy nagyon-nagyon szerethető, komoly műszaki tartalmú, érzelmekre is hatni képes darab, amely nem kérdés, hogy hamar hiánycikké fog válni, úgyhogy sokat habozni nem érdemes. Várunk szeretettel egy beleszeretős próbára!
Seiko

A márkáról

Stabilitás, megbízhatóság, tartósság - a SEIKO órák alapvető tulajdonságai. Mindez kiegészül még azzal a fajta felelősséggel, amely a tervezést, a gyártást és a támogatást is meghatározza. A rendkívüli termékválaszték a sokak számára elérhető belépő kollekciótól, az elit modelleken át, egészen a luxuskategóriáig terjed. Egy különleges SEIKO órát hordani, egy SEIKO órát megörökölni, olyan, mintha egy nagy tiszteletnek örvendő család tagjává válnánk.
A SEIKO a japán óragyártás csúcsát jelenti. És ez megkérdőjelezhetetlen.

Modellválaszték:

Bizonytalan, hogy melyik óra volna a legtökéletesebb?
Tudjon meg mindent a karórák közötti különbségekről!

Vezetéknév:
Keresztnév:
E-mail cím:

Szorít az idő – most azonnal van szükségem segítségre, tanácsra!
Tegye fel kérdését:

Kolozsy Attila Ügyvezető, tulajdonos
Kolozsy Attila - ügyvezető, tulajdonos
2026 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért
és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.
2026 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.

Készítette: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
KeresésLakatKosárNyílNyílcbcbcbcbpipaszív