Menü
Kedvencek
Adriatica órák listázása › Böngésszen a teljes kollekcióban
Elérhetőség
Ismerjen meg bennünket › Történetünk, üzleteink, elérhetőségek
5 év prémium garancia
Roger's Prémium+ Garancia › Ismerkedjen meg a garancia részleteivel

ADRIATICA – Svájci minőség rendkívül kedvező áron

Kolozsy Attila
Kolozsy Attila | 2021. február 26.

Múló divatórák helyett – ez is lehetne a rendkívüli módon fejlődő svájci ADRIATICA jelszava.

A svájci óra fogalom, ami magas minőséggel, és ehhez mért árcímkével is párosul; az ADRIATICA ezzel szemben inkább a jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint elvét követi, amit persze ők inkább így fogalmaznak meg: jobb a sűrű Rappen, mint a ritka Frank.
(Megemlítendő, hogy a svájci pénzérméken az országot szimbolizáló nőalak, a nemzet anyjának tekintett Helvetia látható; egyedül az 5 frankos érmét birtokolja a szabadságharcos Tell Vilmos, akit mi leginkább a magyar kártyáról ismerhetünk.)

A gyár üzletpolitikája ugyancsak sikeresnek tekinthető: kezdetben még egyszemélyes standként jelentek meg a világ legnagyobb órakiállításán, mára pedig hatalmas, önálló épülettel emelték magasra a márka lassan 90 éve lobogó zászlaját.

Könyvjelző

Tartalomjegyzék:

Az ADRIATICA órái kivétel nélkül megfelelnek az egyre szigorodó svájci gyártási szabályozásoknak: nikkelmentes, nem allergizáló anyagokat használnak, kristályból készült üvegeket, és kizárólag svájci tervezésű és gyártású óraszerkezeteket építenek be, szigorú minőség-ellenőrzés mellett, az olasz határhoz közeli Camorinoban, a Lepontini-Alpok egyik szépséges hegyének tövében.

 

Az ADRIATICA nem akar versenyre kelni a luxusmárkákkal; megfizethető és minőségi alternatívát kívánnak nyújtani azoknak, akik egy reklámozott divatóra áráért valódi értéket választanának inkább.

 

Szakmaszeretet, elhivatottság és tisztesség: az ADRIATICA ezen elvek szerint dolgozik alapítása óta.

Szakmaszeretet, elhivatottság és tisztesség: az ADRIATICA ezen elvek szerint dolgozik alapítása óta.

 

Márkás kínai bóvli vagy valódi svájci óra – Ön mit választana, ha még az ár is hasonló?

Az óra- és ékszerüzletek kínálatában népszerű ruházati márkák és jól marketingelt dizájncégek karóráit találjuk; csak néhány név a széles választékból: Tommy Hilfiger, Guess, Armani, Boss, Fossil, Bering, Skagen, stb. Ezek a közismert márkanevek ugyan többé-kevésbé elfogadható minőséget kínálnak, azonban gyártásuk Kínában, Thaiföldön, és más távol-keleti országokban történik.

 

Ennél nagyobb probléma, hogy divatcikkek, ami alatt érthetünk divatos megjelenést, de valójában inkább azt a gyártói és forgalmazói szándékot jelenti, ami arra irányul, hogy ezeket a termékeket évente cseréljük, és mint egy megkopott, kifakult, elszakadt ruhadarabot, dobjuk el, és válasszunk a következő szezonban egy szebbet, újabbat, divatosabbat.

 

Ennek megfelelően alkatrészeket, szervizhátteret a garanciaidő letelte után nem biztosítanak (jórészt az alatt sem, így vagy nem tekintik a felmerülő hibát gyártási eredetűnek, vagy végső esetben cserélik az órának kevéssé nevezhető terméket), hiszen mi értelme is volna azt támogatni, hogy egy divatcikket valaki éveken, évtizedeken át használjon.

 

Ezeknek az óráknak az árai viszont nem feltétlenül alacsonyak, aminek az az oka, hogy a dizájn, a tervezés, a megszokottól eltérő megoldások sem olcsók, és önmagában az, hogy egy karóra nemesacélból készül, ami nem fog allergizálni, rozsdásodni, feltételezi a 50-100,000 Ft közötti árakat.

 

Az ADRIATICA svájci tulajdonosai ezekre az órákra kínálnak rendkívüli alternatívákat: alap- és középkategóriás svájci óraszerkezeteket, teljes mértékben nikkelmentes 316L nemesacélt, saját tervezést, hatalmas választékot, felelős gyártást és támogatást.

 

A gyár széles választékában csodaszép női órák is szerepelnek, ami a svájci órák között kuriózumnak számít.

A gyár széles választékában csodaszép női órák is szerepelnek, ami a svájci órák között kuriózumnak számít.

 

A felelős gyártás alatt üzleti tisztességet kell értsünk, ami minden esetben teljesíti a nemrég szigorított svájci műszaki előírásokat, a SWISS MADE jelöléssel együtt járó kötelezettségeket, a termelés folyamatos korszerűsítését, és a szigorú, kötött minőségellenőrzést.

 

A támogatás pedig azt jelenti, hogy az értékesítés után nem hátrálnak ki a termékeik mögül, hanem javítási, szervizelési hátteret biztosítanak, minimum egy évtizedig alkatrészutánpótlást, ami legfőképp a baleseti károk elhárításakor szükséges, hiszen egy szigorú felügyelet mellett készülő svájci órával gyártási hiba gyakorlatilag nem fordulhat elő.

 

Mindezeket persze több svájci márka is biztosítja, azonban a minőségnek, a tartósságnak és biztos háttérnek ára is van.

 

Stílus, elegancia, érték és minőség: az ADRATICA kiemelkedően jó választás a svájci órák belépő szintjén.

Stílus, elegancia, érték és minőség: az ADRATICA kiemelkedően jó választás a svájci órák belépő szintjén.

 

Az ADRIATICA abban nyújt elementárisan többet, hogy elfogadható és helytálló minőségű óráikat olyan szolid árcímkékkel látják el, hogy a divatcikk kategória nevesebb versenyzőivel egyeznek – mint ahogy az előbbiekben kifejtettük: nem minőség, hanem csupán ár szempontjából; a minőségük, műszaki tartalmuk jóval magasabb és kiemelkedőbb, így egy lapon nem említhetők ezekkel.

 

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az ADRIATICA nem csak svájci márka, hanem svájci tulajdonban is van; méghozzá családi tulajdonban és irányítás alatt. (Sajnos ma már egyre több ismert márka van kínai, arab, török kézben, ami az órák stílusában, megjelenésében is tükröződik, de az üzleti attitűdben is.)

 

Adriatica Karóra, Férfi, Aviation család, 197967

Vonzó ár, vonzó megjelenéssel: verhetetlen párosítás

A koromfekete tok az üveget övező rózsaarany rámával válik igazán látványossá – ám így sem lesz tolakodó vagy hatásvadász; egyszerűen csak figyelemfelkeltő, hatásos és tiszteletre méltó.

Persze ebben a szép és minőségi kidolgozásnak éppúgy szerepe van, mint a számlap aprólékosságának, a fekete, a szürke és a rózsaarany együttélésének, a komplikált, mégis áttekinthető funkcióknak, és az idő mindenkori pontos leolvashatóságának.

A jelentőségteljes méretű tok mindössze 10 milliméteres vastagsággal párosul, ami így az inges viselethez is alkalmassá teszi – már amennyiben kellő csuklóvastagsággal bírunk a közel 5 centiméteres tokátmérőhöz.

A számlapot fedő üveg a hagyományos minerálkristálynál számottevően erősebb hardlex, azonban az igazi érték a számlap alatt található: a multifunkciós, dátum- és naptárkijelzős szerkezet kifinomultságát a benne lévő 5 rubinkő, professzionális működését pedig rendkívül alacsony fogyasztása, és a beépített apró gombelem merülésének előrejelzése igazolja.

Mindez a stílus, elegancia, érték és minőség egy igazán Adriaticás árral párosul, ami összességében kiemelkedően jó választást jelent a svájci órák belépő szintjén.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Az Adriatica története

Titánium tok, automata Valjoux szerkezet, 99 példányban limitált, sortszámozott kiadás, gyönyörű fadoboz – ez a karóra ma az Adriatica katalógusának egyik zászlóshajója.

Titánium tok, automata Valjoux szerkezet, 99 példányban limitált, sortszámozott kiadás, gyönyörű fadoboz – ez a karóra ma az Adriatica katalógusának egyik zászlóshajója.

 

Az önálló, napjainkban is családi vállalkozásként működő óragyár gyökerei 1852-ig nyúlnak vissza, így első évtizedei szorosan kapcsolódtak a Belle Epoque időszakhoz, ahhoz a korhoz, amely a francia történészek és írók nyomán „boldog békeidők”-ként vonult be a történelembe.

 

A megrázó és kegyetlen I. Világháborút megelőző korszakot gazdasági fellendülés, ipari forradalom, az orvostudomány rendkívüli fejlődése jellemezte. Megszületett a mozgóképszínház, a nők megszabadultak a fűző kényelmetlenségeitől, a művészeti irányzatok valóságos kavalkádja élt egymásba fonódva.

 

Kézre simuló, lapos, elegáns, fényűző, nőies, lenyűgöző: az Adriatica a hölgyek számára a leggazdagabb választékot nyújtja ma is.

Kézre simuló, lapos, elegáns, fényűző, nőies, lenyűgöző: az Adriatica a hölgyek számára a leggazdagabb választékot nyújtja ma is.

 

Az emberek többsége anyagilag biztonságban érezte magát, optimistán tekintett életére és jövőjére.

Az életöröm, a boldogság ugyan nem volt mindenkié, azonban a nagyvárosok főutcáin, a kávézókban, a mulatókban, a szalonokban a jómódú polgárság gondtalanul élvezte az életet.

A technikai fejlődésbe, a technika mindenhatóságába vetett hit óriási erővel tört előre.

 

Etienne-Ovide Domon mint fegyverkovács dolgozott Franciaországban, számos technikai találmányt készített, melyek némelyike párizsi kiállításokon is bemutatásra került.

Mindeközben sok értékes tapasztalatot szerzett az órakészítés terén, melyhez olyan kedvet kapott, hogy Svájcba való visszatérése után 1845-ben céget alapított Ateliers d’Horlogerie néven és óraalkatrészek gyártására specializálódott.

 

1852-ben hozta létre a Fabrique d’Horlogerie Montilier-t, mely már zsebóratokokat, illetve kész zsebórákat készített.

A műhely előbb Murtenben működött (a helyi múzeumban állandó kiállítás emlékszik meg a kezdetekről és néhány korai műremek meg is csodálható), majd a mára legendássá lett Watch Valley lábánál fekvő Montilier-be költözött.

 

A XV. században az európai időmérő ipar Genfből indult, és terjeszkedett a Jura hegység felé. A Watch Valley a svájci Jura hegységben fekvő, Genf és Bázel közötti, kb. 200 km hosszúságú terület, mely a svájci óraipar bölcsője lett, és világhírűvé tette azt. Néhány gyár, amely ma is itt működik: Breitling, Corum, Movado, Patek Philippe, Rolex, TAG Heuer, Ulysse Nardin. A szakmai elhivatottság és képzettség, a kézműves hagyományok, az évszázados tudás a fák gyökereiben, a patakok vizében éppúgy érződik, mint ahogy a levegőben is kitapintható.

 

Domon célkitűzése az volt, hogy Svájc elit óragyártásához tartozzon, a legfinomabb anyagok felhasználásával, kiváló kivitelezési minőségben, egyedi stílusú órákat alkossanak.

 

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a gyár luxustermékeivel számos díjat nyert el 1878 és 1935 között különböző európai világkiállításokon.

A Montilier név egybeforrt az innováció és a minőség fogalmával, a svájci pontosság és minőség megtestesítője lett világszerte. Megbízhatósága olyannyira legendássá vált, hogy az 50-es évek végéig katonai órák gyártására is megbízást kaptak.

 

A katonai pilótaórák mindig is kiemelt szerepet kaptak a gyár választékában. A kedvezőtlen látási viszonyok között is jó leolvashatóságot biztosító számlap a hétköznapokon is jó szolgálatot tesz, nem beszélve arról, hogy a jól eltalált arányok erős karaktert is adnak egy-egy darabnak.

A katonai pilótaórák mindig is kiemelt szerepet kaptak a gyár választékában. A kedvezőtlen látási viszonyok között is jó leolvashatóságot biztosító számlap a hétköznapokon is jó szolgálatot tesz, nem beszélve arról, hogy a jól eltalált arányok erős karaktert is adnak egy-egy darabnak.

 

Ebben a rendkívül sikeres és gazdag időszakban, mely nem csupán a Fabrique d’Horlogerie Montilier-t (későbbi nevén: Montilier Watch Co.), hanem Svájc egész óraiparát magasba emelte, nos, ebben az időszakban született meg az Adriatica márkanév, mely nevet egy etruszk város (Atria/Adria) illetőleg az Adriai-tenger után kapta. (Egyes források 1931-t jelölik meg konkrét születési évként, ám az első ilyen márkanévvel ellátott órák már korábban is forgalomba kerülhettek.)

 

A márka történelmének következő fontos állomása 1962, amikor két órásvállalat egyesült, és egymást erősítve gyártották és forgalmazták az Adria és az Adriatica elnevezésű óráikat.

A kollekciók klasszikus, kerek, rózsa-arany bevonatú női ékszerórákból és férfi modellekből álltak, melyek közül kiemelkedett egy igazi különlegesség: az „Adriatica World Champion”.

Ez a modell a korszak ikonikus darabja lett, olyannyira, hogy fél évszázad elteltével napjainkban újra gyártani kezdeték modernizált hasonmását.

 

Egy eredeti World Champion és egy limitált újrakiadás egymás mellett. Utóbbiban is – természetesen – kézi felhúzású óraszerkezet működik. Mindössze 199 darab készült belőle.

Egy eredeti World Champion és egy limitált újrakiadás egymás mellett. Utóbbiban is – természetesen – kézi felhúzású óraszerkezet működik. Mindössze 199 darab készült belőle.

 

A két márkanév közül az Adriatica bizonyult erősebbnek és sikeresebbnek, különösen a skandináv országokban vált népszerűvé.

 

A kvarcórák tömeges megjelenése azonban – mint oly sok gyárat – nehéz helyzetbe hozta a minőségre törekvő Adriaticát is.

1989-ben a márka tulajdonosa úgy döntött, hogy a távol-keleti tömegárunál magasabb minőségű, ám mégis megfizethető árú kollekcióval tör be az ár-érzékeny kelet-európai piacokra.

A rendkívül kedvező áron kínált, minőségi órák legelőbb Lengyelországban hódították meg a vásárlókat, majd a környező országokban is egyre ismertebbé és kedveltebbé váltak.

Napjainkban a márka nemzetközileg is elismert, elérhető Anglia, USA, Németország, Írország, Portugália, Magyarország, Egyiptom üzleteiben is.

 

Az Adriatica soha nem adta fel minőség iránti elkötelezettségét; igaz, nem luxuskategóriájú, gyűjtők számára tervezett speciális modelleket készítenek, azonban az exkluzív Swiss Made fogalom elvárásainak eleget téve egyetlen modelljük sem készül Távol-Keleten, és minőség, szerkezet és elkötelezettség szempontjából bármelyik órájuk lekörözi a csak külsőségekre törekvő neves divatmárkákat.

 

1998-tól a családi vállalat PR & A Watch Sagl néven működik egy néhány száz főt számláló kicsiny faluban, Dongio-ban. (2004-ben több környező településsel való összevonása után egy új, nagyobb község jött létre, melyet Acquarossa névre kereszteltek), ahol a kereskedelem, a tervezés és fejlesztés folyik.

A gyártó üzem Svájc olasz nyelvű részén, a Ticino kantonban, Camorinoban működik.

 

2006 decembere óta az Adriatica teljes jogú tagja a Svájci Óragyártók Szövetségének.

 

Az elmúlt évtizedekben folyamatos fejlesztéseket folytattak a gyártás tökéletesítésére, új technológiák bevezetésére.

Állandóan megújuló modelljeik tökéletesen illeszkednek a különböző stílusokhoz, melyeket rendkívül versenyképes árakon kínálnak. Ezek mellett egyre nagyobb teret adnak magasabb szintű, prémium vonaluknak is, melyekben automata modellek, különleges kronográfok, számozott limitált modellek is szerepelnek.

 

Igényesen kivitelezett, élcsiszolt nemesacél tokba prémium felépítésű automata szerkezetet helyeztek, amely az open heart és a skeleton határán helyezkedik el. A fantáziadús számlap felett karcálló zafírüveg található. Ez a különleges és nagyon szép modell csak egy szempontból visszafogott: és ez az ára.

Igényesen kivitelezett, élcsiszolt nemesacél tokba prémium felépítésű automata szerkezetet helyeztek, amely az open heart és a skeleton határán helyezkedik el. A fantáziadús számlap felett karcálló zafírüveg található. Ez a különleges és nagyon szép modell csak egy szempontból visszafogott: és ez az ára.

 

PASSION modellcsalád

Szenvedély a munkában, szenvedély az órakészítésben – ez emel egy márkát a többi felé, és nem a milliós reklámkampányok.

 

Dátum, holdfázis és tizedmásodperc-pontosságú stopper a gyár egyik új vezérmodelljén.

Dátum, holdfázis és tizedmásodperc-pontosságú stopper a gyár egyik új vezérmodelljén.

 

Az ADRIATICA szenvedélye az órakészítés iránt a kronográfokat magában foglaló Passion kollekcióban jelenik meg a leginkább: egyedi tokformák, karcálló üvegek, tömör nemesacél, és különleges, magas minőségű, professzionális óraszerkezetek alkalmazásával mutatják meg, mire képesek, ha a szívük szerint tervezhetnek.

 

Az ebbe a modellcsaládba tartozó órák helyenként ugyan túllépik a bűvös 100e Ft-os határt, azonban ilyenkor 2-300e Ft-os svájci órák megoldásait kapjuk cserébe.

 

Adriatica Karóra, Férfi, Passion család, 196220

Holdfázis újszerű stoppermegoldással

Eleddig negyedmilliós svájci órákban használt új generációs óraszerkezet működteti az ADRIATICA Passion Moonphase kronográfját, amely a stopperfunkción túl holdfáziskijelzővel is rendelkezik.

A 4 léptetőmotoros, a benne lévő elem lemerülésére is figyelmeztető óramű különlegessége, hogy a stoppermérésnél megszokott két/három segédszámlapot egyre + a központi másodpercre tömörítették, és így az egyedi megjelenés miatt sem kell lemondanunk az akár 12 órányi, tizedmásodperc-pontosságú időmérésről.

Egy ilyen szerkezet nem kaphat átlagos otthont: a tok megint csak többszázezres órákat idéz, természetesen az üveg is értékes zafírkristály, de a legizgalmasabb maga a számlap, amely többlépcsős megépítettsége nyomán sportosan összetett, ám ezzel együtt is áttekinthető és jól olvasható.

A bőrszíj piros varrása és pilóta stílusa is a sportosság irányába mutat, amit persze könnyen módosíthatunk elegánsabb irányba is; a számlap melengető árnyalataihoz akár egy mintázatlan mélybarna is tökéletesen illeszkedne.}


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

ESSENCE modellcsalád

Addig, amíg a svájci márkáknál a női órák általában kis számban vannak jelen, az ADRIATICA kiemelt figyelmet fordít a szebbik nemre.

 

A gyár katalógusának igen fontos részét képezik a női modellek, melyek között hétköznapi, alkalmi, sportos órákat éppúgy találunk, mint csodaszép ékszermodelleket.

 

Az Essence az Adriatica alkalmi női óráinak modellcsaládja, amely a modern vonalvezetésre koncentrál, de a visszafogott, kosztümös megjelenés kiegészítőin túl klasszikus ékszerórákat is magában foglal.

 

A változatos kollekció egy ponton mutat tökéletes egyezést: az órák áradó nőiességében.

 

A lágy, elomló formák mögött anti-allergén anyagok és magas minőségű, rubinkövezett óraszerkezet található.

A lágy, elomló formák mögött anti-allergén anyagok és magas minőségű, rubinkövezett óraszerkezet található.

 

Adriatica Karóra, Női, Essence család, 154561

Szelíd hullámok puha ölelésében

A Waves nem csak számlápjának hullámokat formáló mintái miatt kapta nevét, hanem különleges formája miatt is: a hosszúkás, oválisan kerek mandulaformák a tok, a fémszíj kapcsolódása, és a csatszemek íveiben is jelen vannak. Izgalmas látvány, amit látni, viselni is különleges élmény.

Az óra barátságos árából kiindulva nem is feltételeznénk, hogy az órát egy átlagon felüli, középkategóriás, 5 rubinköves, aranyozott csapágylemezes, rendkívül alacsony fogyasztású óraszerkezet működteti, amely még arra is figyelmezteti az óra tulajdonosát, ha az elem feszültsége csökkenni kezd.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Szép formájú tok, cizellált számlap, prémium óraszerkezet az ADRIATICA Moonphase for Her modellcsaládjának arany színű darabjában.

Szép formájú tok, cizellált számlap, prémium óraszerkezet az ADRIATICA Moonphase for Her modellcsaládjának arany színű darabjában.

 

MILANO modellcsalád

A kelták által alapított, napjainkban másfélmillió lakost számláló Milánó Olaszország második legnagyobb városa.

A város számtalan nevezetességgel büszkélkedik, melyek közül emeljük ki most Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét, amely a Santa Maria delle Grazie-templom egyik falát ékesíti.

Milánó világhírű divatházak otthona: itt székel a Prada, a Versace, és az Armani is.

 

Nem csoda hát, ha innen származik az a karórákon használatos fémszíj, amely sűrű, hálószerű szövéssel készül, és finom kivitele miatt tökéletesen simul a csuklóhoz.

 

A milanaise szíj romantikus szépsége mögött elevenen él az a történelmi kapocs, amely szorosan köti össze az ékszereket és a karórákat.

A milanaise szíj romantikus szépsége mögött elevenen él az a történelmi kapocs, amely szorosan köti össze az ékszereket és a karórákat.

 

A milanaise szíj eredete egészen a XIII. századig nyúlik vissza, amikor is karláncként viselték. Karóra szíjként már száz éve használják; bevezetését egy német cégnek, a Staib & Vollmer-nek köszönheti az óratörténelem.

 

Napjainkban is reneszánszát éli: gyakorta használják dizájnmárkák, de luxusóragyárak is – természetesen nem azonos formában és minőségben jelennek meg például egy Skagen vagy egy Breitling órán.

 

A milanaise szíjakat mesh-ként is említik, ami gyakorlatilag hálós kiképzésére utal.

Napjainkban többféle méretű, szövésű, vastagságú, erősségű és rögzítésű változat is készül az eltérő típusú és célú karórákhoz.

A szíjak időtlenségét jelzi, hogy klasszikus retró órákkal, női ékszerórákkal, búvármodellekkel, de még okosórákkal is párosítják.

 

Az ADRIATICA Milano modellcsaládjának minden darabja ilyen nemesacél szíjjal készül: egységesen lapos, kézre simuló, nőies kivitelben, egyre szebb és kifinomultabb formában.

 

Adriatica Karóra, Női, Milano család, 196472

Finoman szárnyaló fantázia

Az Adriatica egyik legkülönlegesebb Milano modelljén a szövött fémszíj eltérő módon csatlakozik a tokhoz annak alsó és felső részén. Ugyanez a kettősség a számlapon is megjelenik: az alsó rész vízszintes mintázatát gyöngyházfényű felület követi: olyan ez, mintha a tenger hullámai felett a felhőkkel tarkított égboltot látnánk, miközben a nap sugarai táncolnak a víz tükrén.

A negyedenként felhelyezett, épített indexek a 3, 6, 9, 12 órákat jelzik, és azt a határozott, két lábbal a földön álló életszeméletet, ami minden Nőt, Anyát és Feleséget jellemez. Az álmodozásra pedig a hosszúkás indexek közötti apró pontok utalnak, melyek egyébiránt az idő pontos leolvasását is segítik.

A számlap képét a luxusórákat megidéző Losangé mutatók teszik teljessé, melyek romboid formája és áttörése nem mindennapi hatást keltenek.

A sorozatban találunk acél és rózsaarany színű változatokat is, de a mi szívünkhöz az arany kifinomultsága áll a legközelebb.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

(folytatjuk)

Elérhetőségeink: Roger's premium
Roger's Premium
Debrecen, Piac u. 31.
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Nyitva tartás: Hétfő-szombat 10:00-18:00
Svájci óra ajánlataink Japán óra ajánlataink Hírlevél feliratkozás
2021 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért
és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.
WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
2021 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.

WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
KeresésLakatKosárNyílNyílcbcbcbcbpipa