Menü
Kedvencek
Pulsar

Regular - Solar

Cikkszám: 215855 PX3241X1 - Solar
PULSAR Karóra, Férfi, Regular család, 2158552 év + 3 év garancia

Az óráról

A ZÖLD AZ ÚJ FEKETE!

A karórák számlapjain a fehér és a fekete egyeduralmát már jó ideje megtörte a kék, amely rövid időn belül a legnépszerűbb modellek színe lett. Ma már biztosan kijelenthetjük, hogy a kék népszerűsége nem pillanatnyi felvirágzás volt: a két gyakori alapszín mellett stabilan sikerült megvetnie a lábát - ami például a szürkének nem sikerült.

A kék sikerén felbuzdulva nemrég egy új szín is megjelent, amely korábban szinte egyáltalán nem volt használatos az óragyártásban: a zöld sikere koránt sem tűnt oly biztosnak, ám a számuk egyre nőtt, és úgy tűnik, a vásárlók sokkal nyitottabbak az újdonságokra, mint korábban.

A zöld sikere immár biztos, igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a lakberendezésben és az öltözködésben is egyre nagyobb teret kap, hiszen a természetközeliséget hangsúlyozza.

Egy karóra tekintetében pedig mihez is állna közelebb a zöld szín, mint egy környezetbarát technológiát használó napelemes órához?

A világ első digitális órájával világhírt szerző PULSAR ma a SEIKO csoport tagja, így a japán vállalat legmodernebb technológiáit használva készíti modern időmérőit, melyeknél a megbízhatóság és a kedvező ár egyaránt fontos.

SOLAR sorozatukban acél és titánium, sportos és hétköznapi modelleket egyaránt találunk. Közös bennük az átgondolt tervezés, a jól bevált technológia (a SEIKO már a 70-es években bemutatta első napelemes szerkezetű óráit), a mindennapok kihívásainak is megfelelő kialakítás.

A képen szereplő modell mélyzöld számlappal és színazonos üvegrámával készül, számlapján hullámmintával és az ugyancsak a SEIKO-tól kölcsönzött LumiBrite festéssel a mutatókon és indexeken, ami az idő minél jobb leolvashatóságát szolgálja eltérő fényviszonyok között.

A napi használatot szolgálja a korona tokvédelme, a menetes hátlap és a biztonsági záras fémszíj, amely ennél a modellnél rejtett, nyomógombos kialakítású.

A sorszámozott modellt, akárcsak a PUSLAR teljes választékát egyedülálló ROGER'S PRÉMIUM+ GARANCIÁNKKAL is választhatják vásárlóink, amely időtartamában és tartalmában is lényegesen többet nyújt, mint a gyári alapgarancia.

A PULSAR SOLAR zöld mellett fekete és kék színben is elérhető JAPÁN ÓRA SZAKÜZLETÜNKBEN.
Ár: 56.500 Ft
Felpróbálható Szaküzletünkben
szállítás
Azonnal
szállítható
szállítás
Díjmentes
kiszállítás
Cikkszám: 215855
Kategória: Japán órák
Termék típusa: Karóra
Fantázia név: Solar
Nem: Férfi
Stílus: Sportos
Szerkezetszám: S.Epson AS32
Szerkezet típus: Napelemes / Quartz
Funkciók: Dátum
Járástartalék: 4 hónap
Vízállóság: 100 M vízálló
Info
A vízállóság megléte alapvető feltétele a napi használatnak, azonban ez a leginkább félreértelmezett karóra tulajdonság.

Menetes koronával/nyomógombokkal NEM RENDELKEZŐ karórák nedves környezetben történő használatra nem javasoltak; kézmosás, izzadtság, eső ellen jelentenek védelmet, de csak a beállítókorona és a nyomógombok nyugalmi, zárt helyzetében. Ezeknél az óráknál mindig számolni kell a beázás/bepárásodás lehetőségével, mivel a rögzítetlen kezelőszervek a viselő szándékától függetlenül is benyomódhatnak vagy kihúzódhatnak. Összegezve: az ilyen órák nedves környezetben történő használata csak a felhasználó saját kockázatára és felelősségére történhet.

NEDVES KÖRNYEZETBEN történő használatra menetes hátlappal és menetes koronával rendelkező órák alkalmasak, melyek anyaga, illesztései, szigetelései kifogástalan minőségűek és kivitelűek.

VÍZPARTI HASZNÁLAT során hősokkal is számolni kell – ilyen jellegű terhelést min. 200 méter/20 ATM/20 Bar szigetelésű karóra képes elviselni. A magasabb strapabírású, vízállóságú órák tömítései, a tok és az üveg vastagsága arányosan nő, tehát lapos, könnyű órát ne is keressünk ilyen jellemzőkkel.

Minden karóránál, legyen az cseppálló, mérsékleten vagy fokozottan vízálló, feltétlenül szükséges a tömítések rendszeres tisztítása, ellenőrzése, zsírozása és időszakonkénti cseréje.

Még vízálló típusoknál sem javasoljuk a meleg víz, klóros víz, szappan vagy tusfürdő használatát, mert ezekből kifolyólag a tömítések károsodhatnak, ill. a gombok és a korona eltömődhet. Kifejezetten tilos szaunában, termál- és gyógyvízben használni az órát!
Korona: Védett
Hátlap: Menetes
Üveg: Minerálkristály
Info
Az óraüveg tartóssága, teherbírása és láthatósága mellett a stílus és a küllem meghatározója is.
Egy erősen használt óra is új erőre tud kapni, ha új és karcmentes üveget kap.
A teljes karcmentességet biztosító zafírkristály felbecsülhetetlen értéke egy karórának, mert a számlap szépségét örökké fenn tudja tartani.
A tévhitekkel szemben egyik típusú üveg sem törhetetlen, de mindegyik rendelkezik pozitív tulajdonságokkal: a hesalite egyedi fénytörésű, karcolódó, de felújítható; a minerálkristály kedvező árú, kevésbé karcolódó, de korántsem karcálló; a zafírkristály tökéletesen karcálló.
Tok anyaga: Nemesacél
Info
Egy óra anyaga a tartóság és használhatóság szempontjából fontos. Az ötvözet kopó, idővel rozsdásodó anyag; a titánium könnyű, de nem felújítható és a záródó részeknél könnyebben törik; a kerámia az egyetlen nem kopó, nem karcolódó színes anyag; a nikkelmentes, nem allergizáló nemesacél a legjobb választás, mert erős, tartós és felújítható.
Az anyagfajtán túl viszont az anyag minősége, tömörsége, vastagsága és megmunkálása is rendkívül lényeges.
Méret: 44 mm
Vastagság: 11.28 mm
Tok színe: Acél
Bevonat: PVD
Szíj anyaga: Nemesacél
Számlapbeosztás: Vonalkás
Szíj színe: Acél
Mutatók: LumiBrite
Info
Egy karóra mutatói többfélék lehetnek. A dizájn és a szépség ugyanolyan fontos, mint a funkcionalitás, azaz a leolvashatóság. Azonban ezek a szempontok ellentétesek is lehetnek.
Egy elegáns karóra mutatója nem lehet foszforeszkáló, mert ez sportosságot hoz. A foszforeszkáló mutatók ugyanakkor jobb láthatóságot biztosítanak nappali fényviszonyok között, mert a mutatók csillogását visszafogják. A sötétben való láthatóságra a hagyományos foszforeszkáló mutatók mintegy félórányi időtartamig képesek, amit a mutatók és indexek vastagsága is befolyásol; a tríciumcsövekkel ellátott számlapok viszont éjjel-nappal világítanak, mintegy 10-15 éven át.
Egyéb megnevezés: PX3241X1
További jellemzők
Mit ajánlunk ehhez a termékhez?
Ár: 56.500 Ft
Felpróbálható Szaküzletünkben
Kosárba teszem
Kosárba teszem!
i
Információt szeretnék
PULSAR Karóra, Férfi, Regular család, 2158552 év + 3 év garancia

Az óráról

A ZÖLD AZ ÚJ FEKETE!

A karórák számlapjain a fehér és a fekete egyeduralmát már jó ideje megtörte a kék, amely rövid időn belül a legnépszerűbb modellek színe lett. Ma már biztosan kijelenthetjük, hogy a kék népszerűsége nem pillanatnyi felvirágzás volt: a két gyakori alapszín mellett stabilan sikerült megvetnie a lábát - ami például a szürkének nem sikerült.

A kék sikerén felbuzdulva nemrég egy új szín is megjelent, amely korábban szinte egyáltalán nem volt használatos az óragyártásban: a zöld sikere koránt sem tűnt oly biztosnak, ám a számuk egyre nőtt, és úgy tűnik, a vásárlók sokkal nyitottabbak az újdonságokra, mint korábban.

A zöld sikere immár biztos, igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a lakberendezésben és az öltözködésben is egyre nagyobb teret kap, hiszen a természetközeliséget hangsúlyozza.

Egy karóra tekintetében pedig mihez is állna közelebb a zöld szín, mint egy környezetbarát technológiát használó napelemes órához?

A világ első digitális órájával világhírt szerző PULSAR ma a SEIKO csoport tagja, így a japán vállalat legmodernebb technológiáit használva készíti modern időmérőit, melyeknél a megbízhatóság és a kedvező ár egyaránt fontos.

SOLAR sorozatukban acél és titánium, sportos és hétköznapi modelleket egyaránt találunk. Közös bennük az átgondolt tervezés, a jól bevált technológia (a SEIKO már a 70-es években bemutatta első napelemes szerkezetű óráit), a mindennapok kihívásainak is megfelelő kialakítás.

A képen szereplő modell mélyzöld számlappal és színazonos üvegrámával készül, számlapján hullámmintával és az ugyancsak a SEIKO-tól kölcsönzött LumiBrite festéssel a mutatókon és indexeken, ami az idő minél jobb leolvashatóságát szolgálja eltérő fényviszonyok között.

A napi használatot szolgálja a korona tokvédelme, a menetes hátlap és a biztonsági záras fémszíj, amely ennél a modellnél rejtett, nyomógombos kialakítású.

A sorszámozott modellt, akárcsak a PUSLAR teljes választékát egyedülálló ROGER'S PRÉMIUM+ GARANCIÁNKKAL is választhatják vásárlóink, amely időtartamában és tartalmában is lényegesen többet nyújt, mint a gyári alapgarancia.

A PULSAR SOLAR zöld mellett fekete és kék színben is elérhető JAPÁN ÓRA SZAKÜZLETÜNKBEN.
Pulsar

A márkáról

A közismert, ám feledhető, finoman szólva is kommersz minőséget kínáló divatmárkák árában akár egy igazi óragyár termékei közül is választhatunk: az 1972-ben, a világ első digitális órájával bemutatkozó PULSAR a japán óragyártás csúcsát jelentő SEIKO csoportjába tartozik.

Megbízhatóság, anyagminőség és kidolgozás szempontjából az anyavállalat belépő modelljeivel veteksznek a PULSAR népszerű darabjai – ezt igazolja az általunk nyújtott 5 ÉVES ROGER’S PRÉMIUM GARANCIA is. Az órák friss, dinamikus attitűdje, egyéni stílusa a fiatalok és az aktív életet élők számára vonzó különösen.

Modellválaszték:

Bizonytalan, hogy melyik óra volna a legtökéletesebb?
Tudjon meg mindent a karórák közötti különbségekről!

Vezetéknév:
Keresztnév:
E-mail cím:

Szorít az idő – most azonnal van szükségem segítségre, tanácsra!
Tegye fel kérdését:

Kolozsy Attila Ügyvezető, tulajdonos
Kolozsy Attila - ügyvezető, tulajdonos
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért
és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.
WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.

WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
KeresésLakatKosárNyílNyílcbcbcbcbpipa