Menü
Kedvencek

Értékes, exkluzív, svájci
Tökéletes ajándék ballagásra, diplomaosztóra

Kolozsy Attila
Kolozsy Attila | 2015. április 15.

Vannak életünknek olyan pillanatai, amelyek meghatározóak, emlékezetesek, és néha előfordul, hogy sorsdöntőek is egyben.
Egy ifjú ember életében a ballagás, az érettségi, majd később a diploma kézhezvétele olyan esemény, amely többnyire egyszeri és megismételhetetlen.

Tovább »

Olyan, amely egy évekig tartó korszak lezárása, megannyi emlék vesztőhelye, sok boldog és boldogtalan percé, sok tanulsággal telve, tapasztalattal, hibával, sikerrel, és persze néha kudarccal át meg átszőve. Megeshet, csak a torokban dobogó szív figyelmeztet, hogy ez nem csupán egy újabb megmérettetés, hanem valami nagyon szépnek és fontosnak a végét jelenti, de felfogni akkor még képtelenség.

Ahogy eltékozolt éveket, elvesztett szerelmet is csak idővel gyászolunk meg igazán; akkor, amikor már azt hittük, elfeledtük, túl vagyunk rajta rég, de egy napon szívünkbe nyilall kegyetlenül, ellenvetést nem tűrőn, úgy, hogy megértjük az üzenetét azonnal: nem lehetünk túl bizonyos dolgokon soha.

A legboldogabbak azok lesznek, akik a maguk akaratából, vagy mások unszolására képesek kiszakadni az őrült, pergő, sodró pillanatokból, az iskolatársak, barátok felhevült közegéből, ha többre nem, hát egyetlen múló percre csak, de kilépni ebből, és megállni, megpihenni, és egy könnycseppet hullatni mindazért, ami szép volt, gyönyörű és feledhetetlen.

Egy születésnap, egy névnap mind ünneplésre méltó; méltó arra, hogy emlékezzünk, méltó arra, hogy emlékezetessé tegyük azok számára, akik közel állnak hozzánk, akiket szeretünk, tisztelünk, becsülünk. De kétség nem férhet hozzá, a ballagással, a diplomaosztóval nem vetekedhetnek.

Mivel lehet méltón megünnepelni egy ilyen nem mindennapi eseményt? Mivel tehetjük valóban emlékezetessé?

A teljes képgaléria megtekintéséhez kérjük, kattintson a képre

A teljes képgaléria megtekintéséhez kérjük, kattintson a képre

 

Egy hőn áhított vadonatúj, ultramodern telefon vagy tablet biztosan sikert arat, de a technológia olyan ütemben fejlődik, hogy egy-két év, és a mai sláger már kiárusítva sem érdekel senkit.

Az ékszerészek az aranyra, ezüstre esküsznek, mondván, még befektetésnek is jó.

De kelhet e versenyre egy nyaklánc, egy karkötő egy olyan dologgal, ami pont az időt, az idő múlását jelképezi; egy olyannal, amit nem csak néhanap veszünk fel, hanem minden egyes nap; egy olyannal, amit nem csak akkor látunk, ha tükörbe nézünk, hanem mindig a szemünk előtt van; egy olyannal, ami idővel ugyanolyan emlékké nemesedik, mint maga az alkalom, amelyre kaptuk.

Egy ifjú ember felnőtté válását egy karóra csak kiegészíti, de ez a kiegészítő nélkülözhetetlen, becses, és a legszebb emlék marad. Így nem mindegy, milyet választunk.

A minőségen túl a külcsín, a fiatalos forma alapvető, mert ugyan évekre, évtizedekre szól, azonban egy fiatalember mai ízlésének is meg kell, hogy feleljen, mert boldoggá csak így tehetjük a megajándékozottat.

Ugyanakkor fontos az is, hogy ne visszafelé, hanem előre tekintsünk – egy általános iskolai ballagó hamarosan középiskolás lesz, az érettségiző egyetemista, a diplomás pedig maholnap dolgozó felnőtté válik. Ez a világ rendje, e szerint forog a föld, és ahogy az óra jár, úgy dobog a szív is.

 

MINŐSÉGI ÓRÁK 50-100.000 FT KÖZÖTT

Claude Bernard Karóra, Férfi, Classic család, 143930

Minőség és elegancia kedvező áron

Mitől lesz egy óra több, mint az átlag? Pédául attól, hogy nem futószalagon, filléres anyagokból, műanyagszerkezettel készül. A svájci Claude Bernard óragyár belépő modellje kézzel csiszolt tokkal készül, elsőrangú óraszerkezettel működik, sorszámozott, és karcálló zafírüveggel készül. A bőrszíja ugyancsak Svájcban készül. A hagyományos 2 évvel szemben 5 év garanciával kínáljuk.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Claude Bernard Karóra, Férfi, Classic család, 143911

Erős, férfias, vízálló, acél

Egy fémszíj kidolgozása, csiszolása, súlya és hangja sokat elárul az óráról, amit a kezünkben tartunk. Ugyan a bőrszíj százszor elegánsabb, de egy valóban nemes acélszíj egy ilyen pompás órán igen megygőző tud lenni. A szerkezet átlagon felül, a tokozás vízálló, az üveg megkarcolhatatlan.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Swiss Military by Chrono Karóra, Férfi, Quartz Chronograph család, 144122

Klasszikus kronográf örökifjaknak

Mitől válik egy óra klasszikussá? Attól, hogy képes megőrizni a múltat úgy, hogy közben nem válik unalmassá és érdektelenné. Ez a modell, ez a stílus évtizedek óta egyte jelent a sportos eleganciával, amely soha nem fog kimenni a divatból.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
COVER Karóra, Női, Trend család, 144365

Ellenállhatatlanul csinos

Egy bankett tökéletes kelléke, egy emlék, amely biztosan feledhetetlen lesz, mert ebben az órában benne van a soha vissza nem térő fiatalság könnyedsége éppúgy, mint a komoly, nagybetűs élet kezdete. Swarovski kristályok, karcálló zafírüveg, kiváló szerkezet, 5 év garancia.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »


KÖZÉPKATEGÓRIÁS ÓRÁK 100-200.000 FT KÖZÖTT

COVER Karóra, Férfi, Classic család, 144416

Forma, stílus, egyediség

Egy karóra számtalan titkot rejt, amit csak annak tár fel, akinek van türelme, érzéke, érzékenyésge meglátni, fefedezni mindazt a munkát, ízlést, különlegességet, amit egy átlagon felüli karórába megálmodtak a tervezői. Érdemes ezt a modellt alaposan szemügyre vennünk: a különleges nagydátumos, naptáras, kismásodperces szerkezet pompás számlap mögött, egy ragyogóna megformált tokban méri az időt, fáradhatatlanul. Az üveg természetesen zafír, a garancia 2 év helyett itt is 5 esztendő.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
RODANIA Karóra, Férfi, Worldstar család, 145048

Gyönyörűen kidolgozott számlap

Egy svájci órában megjelenő szaktudás, kézi munka, hagyomány olyan értéket közvetít, amelyet egy távol-keleti óra soha nem fog adni. A Rodania nagydátumos, zónaidős szerkezete rozéarany tokban, pillangózáras bőrszíjjal szerelve igazi különlegesség.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
LOUIS ERARD Karóra, Férfi, Héritage család, 148152

A kék nem csak a farmer színe

A Louis Erard mechanikus órái viszonyítási pontok a svájci óragyárak számára: olyan órák, amelyekről mindenki tisztelettel ée megbecsüléssel beszél. Ez a modell quartz szerkezettel készül, de már minden porcikájában a luxuskategóriét idézi. A tükröződésmentes zafírüveg alatt speciálisan hajlított számlapot helyeztek el. A modellcsalád neve nem véletlenül viseli magán az Örökség nevet.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »


ÉLETRE SZÓLÓ ÓRÁK 200.000 FELETT

Edox Karóra, Férfi, Delfin The Original család, 136677

Egy óra, ami sokkal több, mint időmérő

Az Edox Delfin nem csupán különleges és szép, de az Edox és az óragyártás történelmének egy becses darabját is jelenti: az első, igazi vízálló órák egyikét. A klasszikus modell új változata tizenkétszögű lünettel, 300 méteres vízállósággal, és a mai kor technológiájának felhasználásával emlékezik meg az úttörő fejlesztésről. A Delfin csodaszép tokformája, kifinomult tokcsiszolása, múltidéző, ugyanakkor mégis nagyon szép számlapja nem csupán a búvárokat szólítja meg: az óra megjelenése tökéletes alliterációja a sportosan elegáns órának – épp ezért készül finoman megmunkált acél-, és szépen ívelt borjúbőr szíjjal is.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Edox Karóra, Férfi, Les Bémonts család, 129056

Egy óra, ami úgy ketyeg, mint nagyapáink féltve őrzött kincse

A letisztult egyszerűség is lehet csodaszép; különösen, ha egy kézi felhúzású, mechanikus remekmű ketyeg a számlap alatt. A mai, modern, pörgő, és olykor felületes, az értéket nem mindig meglátó világban ez az óra olyan biztos pont ma is, mint volt egy évszázaddal ezelőtt. A svájci, kézzel készített óraszerkezetek egyik legszebb példája.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
LOUIS ERARD Karóra, Férfi, 1931 család, 148787
preload

Egy lélegzetelállító klasszikus

Vannak órák, vannak nagyon szép órák, és van ez, amely úgy dobbantja meg a szívet, mint semmi más. Örök érvényű, elnyűhetetlen forma, számlap, stílus és óramű - a Louis Erard finoman és rendkívül elegánsan módosított egy klasszikus darabot, és helyezte egy gyönyörű díszdobzba ezt a mindössze 500 darabban készülő remekművet.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Louis Erard Karóra, Férfi, 1931 család, 148797

Sportos elegancia

Több mint 8 évtized tapasztalata, tudása, tekintélye sűrűsödik össze a Louis Erard nem mindennapi mecahnikus óráiban - a klasszikusokban éppúgy, mint a modern darabokban. A műszerfalszerű számlap, a fekete, a fehér és az ezüst színek bátor használata, a tok vonalát követő nyomógombok, a kézzel varrott bőrszíj, és a tok oldalán büszkén viselt, kezdetekre emlékező évszám: az időtlenség szinonímái.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
TAG HEUER Karóra, Férfi, Link család, 107343
preload

Utánozhatatlan, TAG Heuer

A TAG Heuer sportos órái között igazi, üde, utánozhatatlan, külön fejezetet érdemlő a Link kollekció, amely visszavonhatatlan helyet követel magának a márka, és a svácji óragyártás nagykönyvében egyaránt. A különleges nemesacél szíj, a méretes, ám mégis csuklóra simuló szépség sajnos már csak korlátozott ideig lesz elérhető.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
TAG HEUER Karóra, Férfi, Carrera család, 107328
preload

Innováció és szépség

Egy luxusóra értékét nagyban befolyásolja, hogy mennyire egyedi szerkezettel készül. A TAG Heuer házon belül készülő Calibre 1887 óraműve ragyogó példája a gyár innovációjának, megújulási képességének, jövőbe fektetett enegriáinak. Érték ma, és érték lesz holnap is.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Elérhetőség
Ismerjen meg bennünket › Történetünk, üzleteink, elérhetőségek
5 év prémium garancia
Roger's Prémium+ Garancia › Ismerkedjen meg a garancia részleteivel
Roger's Webshop

WEBSHOP

www.orabirodalom.hu
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Elérhetőségeink: Roger's premium
Roger's Premium
Debrecen, Piac u. 31.
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Nyitva: Hétfő-szombat 10:00-18:00
Elérhetőségeink: Roger's
Roger's
Debrecen, Batthyány u. 22.
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Nyitva: Hétfő-szombat 10:00-18:00
Hírlevél feliratkozás
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért
és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.
WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.

WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
KeresésLakatKosárNyílNyílcbcbcbcbpipa