Menü
Kedvencek

Egy férfinak hasznos ajándékot illik adni – A férfi órák világa

Kolozsy Attila
Kolozsy Attila | 2014. július 10.

Mondják, egy férfinak két ékszere van: az órája, amit a csuklóján visel, és a nő, akit a tenyerén hordoz.
Mielőtt bárki is ingatni kezdené a fejét, gondoljunk bele: egy férfi a legtöbb esetben nem visel nyakláncot, fülbevalókat és karkötőket; ez régen is így volt, és ma is igaz.

Könyvjelző

Tartalomjegyzék:

Mára a frusztráló szilikon karkötők divatja is lecsengett, ahogy a bőrből és fémből készült változatokat is csak kevesen viselik. Az autó pedig bármily drága is, nem tekinthető ékszernek.

Természetesen az is igaz, hogy egy férfi kiállása, egyénisége, karizmája miatt férfi, nem pedig azért, amit visel. De nem elhanyagolható a megjelenés sem. Napjainkban a külsőség igen fontos tényező, mert ez határozza meg az első benyomást.

És az első benyomást egy rohanó, felületes világban sokszor nem követi újabb; első pillantásra elkönyvelünk valakit valamilyennek, még akkor is, ha váltig bizonygatjuk magunk előtt: ez nem helyes, és mi nem teszünk így.

A választékos, tiszta, a hétköznapokon is elegáns öltözködés, az ápolt külső alapkövetelmény. És igaz, hogy a stílus maga az ember, de akinek stílusa van, megjelenni is tud.

 

A teljes képgaléria megtekintéséhez kérjük, kattintson a képre

A teljes képgaléria megtekintéséhez kérjük, kattintson a képre

 

Egy karóra nem csupán időmérő

Napjainkban az informatika, a számítástechnika mindenhová betört: a hétköznapi életbe, a magánszférába, a szórakozásba, és igen, a karórák közé is. Az „okosóra” funkcionalitása hasznos lehet, de egy hagyományos, ékszerként, öltözködéskiegészítőként viselt darabot nem vált ki, és nem fog kiváltani soha. Épp azért nem, mert az óra nem csupán időmérő; egy szép és komoly óra a férfi kezén nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Ékszer, ami az ingujj alól feltűnve diszkréten, de egyértelműen jelzi, kivel van dolgunk.

A karórák minőségi, értékbeli és presztízsbeli különbségeit külön fogjuk sorba venni, de e nélkül is egyértelmű, hogy egy kopottas, netán műanyag szíjas karóra mutathatja az időt, de órának nem tekinthető, és jobban tesszük, ha a kerti munkán túl nem vesszük fel.

 

Kinek, milyen karórát kell választani?

Olyat, ami illik hozzá: stílusban, kivitelben és értékben. Mindig válasszunk pénztárcánknak megfelelően: egy luxusóra karbantartása, tartozékai sem lesznek olcsók. Soha ne akarjunk többnek látszani, mint amik valóban vagyunk: egy hamisítvány, egy „replika” sokkal többet ront megítélésünkön, mint ha egy rendben tartott Casiot viselnénk, ami ugyan nevezhető proletár órának (pedig mennyire nem az ma már!), de igazi, valódi, és mi sem fogunk hamisnak, álnoknak, ügyeskedőnek tűnni, mint aminek egy ál „Rolex” birtokában látszanánk. Hogy valakit megtévesztünk vele? Hogy valaki azt fogja mondani, hogy de jól csinálod, és milyen jól mutat a kezeden? Előfordulhat azonban, hogy egy napon olyan valaki fogja azt kérdezni, hogy „te egy hamisítványt hordasz?!”, akinek valóban számítana a véleménye.

 

Az első karóra is meghatározó

A minőségen túl a külcsín, a fiatalos forma alapvető, mert ugyan évekre, évtizedekre szól, azonban egy fiatalember mai ízlésének is meg kell, hogy feleljen, mert boldoggá csak így tehetjük a megajándékozottat.

Ugyanakkor fontos az is, hogy ne visszafelé, hanem előre tekintsünk – egy általános iskolai ballagó hamarosan középiskolás lesz, az érettségiző egyetemista, a diplomás pedig maholnap dolgozó felnőtté válik. Ez a világ rendje, e szerint forog a föld, és ahogy az óra jár, úgy dobog a szív is.

 

AM:PM Karóra, Gyerek, Kids család, 158617

Rajzfilmek, sportkocsik, órák - A játékból soha nem elég

A kommersz, pár ezer forintos, rozsdásodó anyagú gyerekórák mellett magasabb, de még megfizethető áron olyan órát is választhatunk, amely nikkelmentes nemesacélból készül, és sem a tokja, sem a hátlapja, sem a szíja nem okoz allergiát. Az AM:PM kölyök kollekciójában klasszikus rajzfilmek elevenednek meg, úgymint a Verdák, a Csillagok Háborúja vagy épp a Micimackó. Az első igazi óra azonban sok esetben nem kisiskolás korban érkezik, hanem ballagáskor, érettségire, esetleg diplomaosztóra.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Mire figyeljünk, ha férfi karórát választunk?

Legeslegelőbb arra, hogy örömet szerezzünk vele. Igen, tudom, egy jeles alkalomra örök darabot kell választani. De soha ne feledjük, az ajándék nem a magunk kielégülésére szolgál, és nem kell küldetést teljesítenie. Egy ajándéknak szívet melengetőnek, vágyottnak, örömtelinek kell lennie.

Sajnos, az „örök emlékhez” „örök darab” kell, és ez nem külsőség, hanem minőség, és ár kérdése. Egy fiatalember, ha már iskolába jár, azonmód kinőtte a gyerekórát; magától értetődő, hogy egy színes/mintás, vászonszíjas, figurás órát nem viselhet.

Egy fekete gumiszíjas, digitális kijelzésű órára van szüksége, ami minél több funkciós, annál jobb.

A mérettel azonban vigyázzunk, mert se kicsit, se túl nagyot nem választhatunk: a kisméretű órák „gyerekesek” és „lányosak”, a nagyméretű pedig félrefordul, állandóan be fog akadni mindenhová, nem fér el az ing- és a kabátujj alatt.

 

CASIO Karóra, Férfi, CASIO Collection család, 66041

Sport, játék és bunyóálló karóra nagyfiúknak

A fiúk kedvenc órája digitális, és minél több funcióval bír, annál jobb: stopper, dátum, világítás, zónaidő, ébresztő. A vízállóság, starpabírás nyilvánvalóan elsődleges - amire a CASIO kedvező árú HD sorozata tökéletes megoldást kínál.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
AM:PM Karóra, Férfi, Club család, 158740

Fekete és sárga

A digitális kijelzős órák mellett a hagyományos mutatós órák már némileg komolyabb megjelenést kölcsönöznek egy órának, nem beszélve arról, hogy az idő leolvasásának begyakorlásában is segítséget nyújt. Egy kisiskolás kezén sok megpróbáltatás érhet egy karórát, épp ezért kedvező, hogy ennek a típusnak a szíja puha szilikon, amely jól bírja a szennyeződéseket és nedvességeket, valamint az időbeállítást lehetővé tevő korona is védelmet élvez a tok kialakítása miatt.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Felsőbb osztályba léphet

Az 5. osztálytól már felsősök vagyunk, és ez komoly dolog: e szerint kell megjelenni, ennek megfelelő karórát kell viselni. Szóba jöhetnek a komolyabb digitális kijelzésű órák, de a sláger az analóg-digitális, amely mind mutatós, mind LCD-s résszel is rendelkezik.

 

CASIO Karóra, Férfi, CASIO Collection család, 60854

Komolyabbaknak

A felsőbb osztályban már nem csak a tudás számít, bár itt is bőséges a funkciókínálat: stopper, visszaszámláló, ébresztő, dátum- és naptárkijelzés, világidő és látványos háttérvilágítás. A vízálló szigetelésű, kézre simuló tok a hozzá tökéletesen illeszkedő fémszíjjal remek formatervezésű, és már jó ideje a legnépszerűbbek közé tartozik.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
CASIO Karóra, Férfi, CASIO Collection család, 66635

Belépő az acélórákhoz

Drágább modell, de összehasonlíthatatlanul jobb anyagból készül, mint az előzőleg bemutatott. A nemesacél tok kopásával, oxidációjával nem kell számolnunk, így ez a típus akár évek, évtizedek múltán is hordható, használható, szerethető marad.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Ballagás – egy korszak lezárul

Az általános iskolai ballagás pedig magával hozza az igazi, komoly órák iránti vágyat: a digitális kijelzés a múlté, a mutatós órák iránti vágy kerül előtérbe. Ekkor már nyugodtan gondolkodhatunk előbbre: kevéssé kell számolni az óra elvesztésével, sérülésével, és gondolni kell a középiskolára is, amelyben az elsősök a harmadikos, negyedikes diákokat fogják akarva, akaratlanul követni.

Nem is olyan rég azt írtam volna, csak és kizárólag fémszíjas órában gondolkozzunk, azonban a divatóráknak köszönhetően a bőrszíj a fiatalok számára is kedveltté vált.

 

Újabb négy év elteltével sok minden változik: az ízlés, a stílus, a megszólalás, és persze a megjelenés is. Sokkal inkább előtérbe kerül az egyéniség, mintsem a mások követésének kényszerűsége. Ez pedig óraválasztási szempontból is a felnőtté válás jele: már nem gondolkodhatunk általánosságban, az adott jellemhez kell igazodjunk.

De nem csak külsőségekben: ha egy karóra áll rendelkezésre, annak többnyire a főiskolán, egyetemen, a bulikon, a túrákon is helyt kell állnia.

 

FOSSIL Karóra, Férfi, Coachman család, 135725
preload

A fiatalok egyik legnépszerűbb márkája

Merőben új megközelítést kapott a FOSSIL által új életre keltett aláfűzős bőrszíj. A fiatalok egyik legkedveltebb divatmárkája nem követi a trendeket, hanem diktálja azt. A szerkezet egyszerűbb, japán gyártmány, de a karóra megjelenése annál stílusosabb.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
MANFRED CRACCO Karóra, Férfi, Vega család, 167082

Nem csupán egy évszakra szánva

Soha ne add fel az álmaidat csak azért, mert időbe kerül azokat megvalósítani: minden MANFRED CRACCO karóra díszdobozában ez az idézet olvasható, amely attól az Earl Nightingale-től származik, aki szegény családban született, és már gyerekkorában elhatározta, hogy ki fog törni abból a világból, amely minden nap csupán a puszta túlélésért küzd. A svájci Manfred Cracco órák nemes egyszerűségükkel hirdetik a tisztaságot, egyenességet és a pozitív életszemléletet.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
AZTORIN Karóra, Férfi, Sport család, 164293

A tökéletes sportos elegancia

Örök dilemma, ha egy órában szeretnénk minél több tevékenységünket megvalósítani. Az AZTORIN vadonatúj sorozata ezt a vékony mezsgyét veszi célba: némileg visszavéve a sportosságból, egy letisztult, de kellően sportos óra született, amelynek erős, férfias stílusa elvitathatatlan. A stopper komplikáció természetesen nem hiányozhat, ezzel teremtve meg a számlap műszerfalszerű megjelenését. A varrott, puha, azonnal kézre álló bőrszíj remekül egészíti ki az óránk fiatalos dinamizmusát. És megannyi apró finomság: a tok oldalai elegánsan gömbölyítettek, az egyébként fluoreszkáló indexek számlap felé néző végei nyílhegyben végződnek, a stopper központi másodpercmutatójának vége pedig éppoly piros színű, mint az óra másodperce. Karcálló üveg, hosszú elemélettartam, vízálló tömítettség, menetes hátlap, pompás kivitel.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Claude Bernard Karóra, Férfi, Classic család, 143911

Magas minőség kedvező áron

A svájci CLAUDE BERNARD kedvező áron kínál magas minőséget: az órák tokjai és szíjai kézzel csiszoltak, minden modell egyedileg sorszámozott, az órák üvege pedig teljesen karcálló zafírkristály. Ennek a népszerű modellnek már a vízállósága is erősebb a hagyományosnál, nem beszélve a fémszíjáról, amely nikkelmentes, tömör nemesacél, olyan csatszemekből megépítve, amelyeknek minden egyes darabja lekerekített, amely igényességről árulkodik és magas komfortot biztosít.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
COVER Karóra, Férfi, Trend család, 149442
preload

Stílusos választás

A svájci COVER divatos és modern megjelenésű órái kiváló minőségben készülnek. Ez nem csak az óra megjelenésében, de súlyában, részleteiben is jelentkezik. A rendkívül keskeny üvegráma teljes szépségében mutatja a számlapot, amely a fekete mellett egy csipetnyi piros színnel is rendelkezik. Ez a visszafogott, de mégis határozottan megjelenő sportosság a valódi bőrből készült óraszíjban is megmutatkozik Az új fejlesztésű szerkezet a stopper és dátum funkciókon túl naptár kijelzéssel is bír. Apróság ugyan, de a nyomógombok kialakítása is COVER tervezői fantáziáját szemlélteti.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Diplomaosztó – búcsú az iskolapadtól, és belépés a munka világába

LOUIS ERARD Karóra, Férfi, Héritage család, 148165

Emlék akár egy életre

Egy szép öltöny elengedhetetlen tartozéka egy klasszikus férfi óra. A választék hatalmas, de kevés ennyire eltalált, harmonikus és szívhez szóló modell létezik, mint a LOUIS ERARD Héritage típusa. Az órában működő kiváló óraszerkezeten túlmenően az óra minden részlete különleges: a bőrszíj igényes és rendkívül kényelmes, a tok oldala aprólékosan kidolgozott, a számlap pedig megidézendő a régmúlt klasszikus megjelenésű óráit, hajlított, aminek köszönhetően a számlap fénytörése egészen egyedivé válik.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Claude Bernard Karóra, Férfi, Classic család, 135664

Időtlen elegancia, időtlen mechanikus szerkezet

Kifinomult, tökéletes elegancia tükröződik a CLAUDE BERNARD álomszép, sorszámozott órájában. A kézzel csiszolt tok, a kézzel összeszerelt mechanikus óramű, a finoman cizellált számlap, és a svájci gyártmányú borjúbőr óraszíj páratlan darabot eredményez.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
Edox Karóra, Férfi, Les Bémonts család, 159434

Mitől lesz egy óra időtlenül szép?

Nem a hivalkodástól, nem a magamutogatástól, nem a pillanatnyi érzelmektől, és nem a szikrázó színektől. Az időtlenség ízlésből, minőségből, szakmai tudásból, és karakterből fakad. Az EDOX Les Bémonts kronográfjai gyönyörűen cizellált számlappal hódítanak, de ne higgyük, hogy az órákból áradó nemes szépség csupán ennek köszönhető. Vessünk egy pillantást a nyomógombokra és a koronára; figyeljük meg a bőrszíjat magába záró fülek finom ívét, a számlap makulátlan fényét, a pompás mutatókat, különösen a negyediket, amely félköríves végévle mutat a dátum felé.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
ALBERT RIELE Karóra, Férfi, Premiere család, 153717
preload

Komoly ajándék, gyönyörű fadobozban

Egy komoly óra kidolgozása, súlya, tökéletessége olyan élményt képes nyújtani, amit hiába is keresnénk egy alacsonyabb árkategóriában. Az ALBERT RIELE megjelenése és minőségérzete már a luxuskategóriát idézi – és ez nem csak a beépített különleges komplikációnak köszönhető. Az óra csomagolása is beszédes: egy diószínű fadobozban a fémszíjas óra mellé egy további valódi bőr óraszíjat, egy erre való biztonsági zárat és egy tisztítókendőt is csomagoltak. Roppant gyönyörű ajándék tud lenni.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
TAG HEUER Karóra, Férfi, Carrera család, 147507
preload

A luxus érintése

A TAG HEUER a luxuskategóriás órák egyik legnépszerűbb képviselője. Szinte minden modellcsaládjuk történelmi háttérrel bír, amelyeket azonban bátran és biztos kézzel formálnak újjá és modernné. A Carrera a gyár elegáns sorozata, amely azonban férfias határozottságával, jellegzetes tokfüleivel a márka alapvető sportosságát is megjeleníti. A különleges tört színű számlap, a rajta levő rozéarany színű indexekkel és mutatókkal tökéletes egységet alkot a gyönyörű, valódi alligátorbőr óraszíjjal. Megunhatatlan és örök darab.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

A diplomaosztó egy újabb jeles alkalom, amely az órák tekintetében is fordulópontot jelent: a leendő munkahelyhez, hivatáshoz kell igazodjon. Szerencsés esetben az egyetemi darab még tökéletesen használható, így egy stílusban attól eltérő, komoly férfi órában érdemes gondolkodni.

 

Kerek évfordulók, születésnapok

Ha egy férfi szereti az órákat, bármikor örömmel fogad egyet, egy kerek évforduló pedig tökéletes indok lehet egy új beszerzésére. A 30., 40. életév, majd az 50. egyértelműen óráért kiállt.

Ezekben az esetekben szinte csak a pénztárca szab határt: a néhány tízezer forintostól a több milliósig válogathatunk a szebbnél szebb modellek közül.

 

A társaknak, hölgyeknek érzékenységükből, figyelmességükből kifolyólag könnyebb dolguk van: jobban megjegyzik, ha a párjuknak megakad a szeme egy újsághirdetésen, egy órán a kirakatban.

Egy harmonikus, szerető kapcsolatban ez természetes. Mint ahogy az is, hogy ismerhető a férfi ízlése, karaktere, ami visszaköszön az öltözködésében, az autójában, a temperamentumában.

Ennek megfelelően válasszunk hozzá illő darabot.

 

TAG HEUER Karóra, Férfi, Carrera család, 164828

Egy valóban egész életre szóló mestermű

Ahogy egy luxusautó ajtaja záródik, amilyen biztonsággal vesz be egy kanyart, ahogy suhan az autópályán, nos, valami hasonlatos érzés egy luxusórát felcsatolni a csuklónkra. Az anyagminőség, a súly, a kidolgozottság nem szavak többé, hanem maga a valóság. A TAG HEUER egyik csúcskaliberével működő remekmű olyan gyönyörű, olyan mesterkéletlen, és olyan férfias, hogy nehéz levenni róla a szemünket. Az órát működtető Heuer 01 óramű a gyár vadonatúj, saját fejlesztésű szerkezete, amely 50 órás járástartalékával, 39 rubinkövével műszaki szempontból is különlegessé teszi ezt a monumentális darabot.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
LOUIS ERARD Karóra, Férfi, Héritage család, 148142
preload

A múlt tisztelete

Varázslatosan szép a LOUIS ERARD modellje, amelyről valósággal sugárzik a múlt tisztelete, a gyár közel évszázados óragyártási tapasztalatának öröksége. Az óratok rendkívül aprólékosan kidolgozott, akárcsak a számlap, amely bátran használja a színeket: a szálhúzott acélra emlékeztető számlapra rozéarany színű indexeket, és kékített mutatókat álmodtak meg az óra tervezői, ami izgalmas, nem mindennapos, ám kétségtelenül csodaszép eredményt hozott. A magas minőség, a különleges kimunkáltság, és a részletgazdag, fantáziadús megjelenés kedvelői nagy örömüket fogják lelni ebben a nagyszerű darabban.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
COVER Karóra, Férfi, Trend család, 144456

Férfias sportosság

Tömör rozsdamentes acél, karcálló üveg, vízálló szigetelés, professzionális kronográf szerkezet és kiváló minőségű kidolgozás – mindezek akár egy többszázezres férfi óra jellemzői is lehetnének, hiszen ebben az ársávban többnyire, valamiben még, meg kell alkudnunk. A COVER ellenben magas értéket kínál, megalkuvás nélkül, és a megjelenésére sem lehet panasz: a számlap egyedi mintázata, határozott jelzései, és a stílusosan kialakított és elhelyezett nyomógombok mintha maguk is oltalmaznák az egyébként is védett koronát. Egyedi megjelenésű darab, méretéből kifolyólag inkább vastagabb csuklójú urak részére, akik egy szinte mindent kibíró darabot szeretnének maguknak. Ugyanakkor fontos szempont lehet, hogy a fémszíj cserélhető egy sportolásra alkalmasabb kaucsukszíjra, vagy növelhető az óra eleganciája egy szép bőrszíjjal.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
DAVOSA Karóra, Férfi, Diving család, 150963
preload

Tökéletes láthatóság sötétben is

Ha sötétben viszonylag rövidebb ideig szeretnénk kiváló leolvashatóságot, akkor a DAVOSA sportos órái között remek darabokat találhatunk. Ha viszont fénytől függetlenül, de hosszú ideig akarjuk, hogy óránk mutatói és indexei láthatóak legyenek, tríciumcsöves órát érdemes választanunk. A tríciummal töltött parányi csövek, melyeket mind az egész órákat jelző indexeken, mind a mutatókon elhelyeztek, akár 10-15 évig is világítani képesek, és ehhez semmilyen fényre, töltésre nincs szükségük. Az Argonautic azonban ezen túl is számos előnnyel bír: 300 méteres vízállóságával és automata héliumszelepével akár búvárkodásra is alkalmas. Ezen felül a számlapot körbeölelő üvegráma karcálló kerámiából készült, így még erőteljes használat esetén sem veszíti el fényét és pompáját.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
EPOS Karóra, Férfi, Passion család, 153240
preload

Végletekig kimunkált óraszerkezet

Dátum/naptáras óra sok van, de ilyen pazar kivitelű csak nagyon kevés: az EPOS ezzel a vadonatúj családjával mutatja meg, hogy milyen csodákra képes egy nagyméretű tokban. Az óratok maga is gyönyörűen megmunkált, de az ívelt, épített számlap, és persze a 43 mm-es méret lenyűgöző lehetőséget teremtett egy modern, de bizton állítható, hogy időtálló forma megalkotásában. Az EPOS klasszikus, de egy cseppet sem poros modelljei évtizedek múltán is emlékezetes darabok lesznek.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »
EDOX Karóra, Férfi, Les Bémonts család, 144015

Egy szívből jövő gondolat karórában kifejezve

Egy EDOX a stílusról, a stílust megfogalmazni képes érzékről és arról az ízlésről szól, amely képes szépen, izgalmasan, de mégis, hivalkodástól, erőlködéstől mentesen megfogalmazni egy szívből jövő gondolatot, egy olyan óragyár megfogalmazásában, amely 130 éve a világ legszebb óráinak készítői közé tartozik. A Les Bémonts egy parányi, mindössze 300 lakosú településről kapta nevét, amely a svájci Jurában, 980 méterrel a tengerszint felett található, és a csodaszép vidéket az erdők tiszta levegője, a szabadság és a nyugalom érzése hatja át. Mindez igaz a kézzel csiszolt, gyönyörűen formált, vékonyított óratokokra, a ragyogó számlapokra éppúgy, mint a fényt ezer árnyalatban visszatükröző indexekre. Az Edox már nem belépőkategória – az EDOX a komoly, életre szóló, és valóban gyönyörű órák fenséges darabjainak egyike.


Termékadatlap » Teljes modellcsalád »

Nézzen körül webáruházunkban!

Belépőkategóriás kiemelt márkáink kiterjesztett garanciával:

Középkategóriás kiemelt márkáink kiterjesztett garanciával:

Felső kategóriás kiemelt márkáink kiterjesztett garanciával:

Luxuskategóriás kiemelt márkáink kiterjesztett garanciával:

5 éves Prémium Garanciánkról alábbiakban olvashat:

Elérhetőség
Ismerjen meg bennünket › Történetünk, üzleteink, elérhetőségek
5 év prémium garancia
Roger's Prémium+ Garancia › Ismerkedjen meg a garancia részleteivel
Roger's Webshop

WEBSHOP

www.orabirodalom.hu
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Elérhetőségeink: Roger's premium
Roger's Premium
Debrecen, Piac u. 31.
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Nyitva: Hétfő-szombat 10:00-18:00
Elérhetőségeink: Roger's
Roger's
Debrecen, Batthyány u. 22.
Tel.: +36 (20) 335-3333
E-mail: 
Nyitva: Hétfő-szombat 10:00-18:00
Hírlevél feliratkozás
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért
és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.
WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
2024 © Minden jog fenntartva! Az oldal folymatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen fennálló hibákért és pontatlanságokért elnézésüket kérjük. Minden visszajelzést örömmel fogadunk.
* Az ingyenes házhozszállítást Magyarország területén tudjuk biztosítani.

WebDeb - Ahol a weblapok születnek...
KeresésLakatKosárNyílNyílcbcbcbcbpipa